#Szájer József

Hatósági árakkal folytatná a rezsiháborút Szájer
 

Hatósági árakkal folytatná a rezsiháborút Szájer

Szükség van hatósági árra, amíg nem garantálható a verseny a közműszolgáltatásoknál - mondta Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője szombati sajtótájékoztatóján, a Fejér megyei Polgárdiban rendezett rezsifórum után.

unknown unknown


Szájer elárulta, ki tanácsolta el Orbánt az EP-vitától
 

Szájer elárulta, ki tanácsolta el Orbánt az EP-vitától

Belső tanácstalanság uralkodik az Európai Parlamentben Magyarországot illetően - mondta kedden Strasbourgban újságíróknak Szájer József, az EP néppárti frakcióvezető-helyettese. Szerinte Martin Schulz EP-elnök azt tanácsolta Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy ne most, hanem inkább a júniusi plenáris EP-ülésen vegyen részt.

MTI MTI



Az amerikai kongresszusban is napirendre került a magyar demokrácia
 

Az amerikai kongresszusban is napirendre került a magyar demokrácia

A demokrácia röppályája – amiért Magyarország számít címmel meghallgatást tartott kedden az amerikai kongresszusban az Egyesült Államok Helsinki Bizottsága. Magyarországot a meghallgatáson Szájer József, az Európai Parlament néppárti magyar képviselője, az alaptörvény szövegezési bizottságának volt elnöke képviselte.

MTI MTI


Regisztráció: kínos helyzetbe került Rogán Kálmán Olgánál
 

Regisztráció: kínos helyzetbe került Rogán Kálmán Olgánál

Mást mondott Szájer Józseffel közös sajtótájékoztatóján, és mást egy tévéműsorban a Fidesz frakcióvezetője az Alkotmánybíróság legutóbbi döntéseivel kapcsolatban – legalább is ez derül ki Rogán Antal két nyilatkozatából. Kálmán Olga Egyenes beszéd című műsorában a fideszes politikus sokak szerint kínos helyzetbe hozta magát péntek este.

hvg.hu hvg.hu

Karácsony: Szájer sem ismeri rendesen az előzetes regisztrációt
 

Karácsony: Szájer sem ismeri rendesen az előzetes regisztrációt

„Te jó ég, milyen hülyeségeket fog beszélni” – Karácsony Gergely szerint erre figyelmeztette őt egy befolyásos fideszes politikus, mielőtt a szintén fideszes Kósa Lajossal vitázott az előzetes választási regisztrációról az ELTE Jogi Karán. Az LMP-s képviselő a vita után úgy látta, hogy a figyelmeztetés igaz volt. A politikus arról is ír a blogjában, hogy szerinte nemcsak Kósa Lajos felkészületlen a regisztráció ügyében, hanem Szájer József néppárti EP-képviselő is.

hvg.hu hvg.hu

Külföldi kritikák: a
 

Külföldi kritikák: a "szenzáció" lecsengőben van Szájer szerint

Szájer József szerint sikeres kampányt folytattak Magyarországgal szemben azok, akiknek nem tetszett, hogy az ország elindult a maga útján, de lecsengőben van "ez a fajta szenzáció", egyre többen jönnek rá arra: nem valósak a diktatúráról vagy a sajtószabadság megsértéséről szóló hírek.

MTI MTI

Megvan az engedély: Szájer is lobbizott a VOLT fesztiválért
 

Megvan az engedély: Szájer is lobbizott a VOLT fesztiválért

A korábbi hírekkel ellentétben minden akadály elhárult a VOLT Fesztivál megrendezése elől - közölték a szervezők pénteken. Magyarország legnagyobb és legismertebb vidéki kulturális eseményének keddi indulásához most már minden engedély rendelkezésre áll.

hvg.hu hvg.hu

HV: Szájer teljesen mást javasolt államfőnek
 

HV: Szájer teljesen mást javasolt államfőnek

A Heti Válasz értesülése szerint Szájer József, a Fidesz Európai Parlamenti képviselője a jelenlegi párizsi nagykövet Trócsányi Lászlót javasolta köztársasági elnöknek, aki szerinte elég felkészült az alaptörvény megvédésére. A lap két lehetséges női jelöltet is említ.

hvg.hu hvg.hu


Orbán régi harcostársa lehet Magyarország új elnöke
 

Orbán régi harcostársa lehet Magyarország új elnöke

Akadtak a Fideszben, akik már csütörtökre új elnököt választottak volna a plágiumbotrányába belebukott Schmitt Pál helyett, ám végül az az álláspont kerekedett felül, amely szerint két hét alatt kell új államfőt találni. Schmitt Pálnak hétfőn délelőtt nagyon rövid idő alatt dőlt el a sorsa, miközben a kormányfő az utolsó pillanatig kiállt mellette. Schmitt Pált Szájer József, Kövér László, vagy Áder János követheti – a másik két jelölt húzódozása miatt ma úgy tűnik: a legnagyobb valószínűséggel a „csornai Charles Bronson” lehet a befutó.


Bukás után: Kövér, Áder és Szájer közül kerülhet ki Schmitt utódja?
 

Bukás után: Kövér, Áder és Szájer közül kerülhet ki Schmitt utódja?

Negyedórás ötpárti egyeztetés zajlott le hétfő este a parlamentben az új államfő jelöléséről, miután az eddigi köztársasági elnök, a plágiumbotrányba keveredett Schmitt Pál a nap folyamán lemondott posztjáról. A Fidesz „politikai jelöltet” látna szívesen a Sándor-palotában; az Orbán Viktor által támogatott lehetséges jelöltek közül Kövér László húzódozik, Szájer József valószínűleg nem áll kötélnek, Áder János álláspontja egyelőre nem ismert.

hvg.hu hvg.hu

Önégető egyetemista szobrát avatták a Mátyás-téren
 

Önégető egyetemista szobrát avatták a Mátyás-téren

Szájer József szerint a hamisítás, az igazságért való küzdelem nem ért véget, mert ma is vannak olyanok, akik megpróbálják jelentéktelenné tenni a mártír Bauer Sándor emlékét; a fideszes európai parlamenti képviselő erről Bauer Sándor szobrának avatásán beszélt vasárnap Budapesten.

MTI MTI

Szájer:
 

Szájer: "embert próbáló időket élünk"

Ma is embert próbáló időket élünk, ma is sokan mondják, minek a kitaposott utat elhagyni, de támadjanak bármilyen hatalmasok, sohasem adhatjuk fel - mondta Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő a Kossuth téri díszünnepségen tartott beszédében.

MTI MTI

Kroes visszapattintotta Szájert
 

Kroes visszapattintotta Szájert

Neelie Kroes uniós médiaügyi biztos levélben válaszolt Szájer Józsefnek, miután a magyar kormánypárti EP-képviselő három hete egy levélben nekiment a biztosnak. Kroes hangsúlyozta, hogy az Európa Tanács alapvető jogi normáinak való teljes megfelelés minden tagország számára magától értetődőnek kellene lennie.

hvg.hu hvg.hu


Szájer:
 

Szájer: "Orbán Viktor nem Superman, követ el hibákat"

A magyar jogalkotásról, az alaptörvényről és annak nemzetközi visszhangjáról kérdezték újságírók a római magyar nagykövetség sajtóbeszélgetésén Szájer Józsefet, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét, aki a római John Cabot amerikai egyetemen is előadást tart ebben a témában.

MTI MTI